.jéghideg ágyban ébredek tudod fény mossa az éjszaka ráncait tudom és érzem hogy merre jársz hiába hiszed hogy nem vagy itt most sokáig nem látlak tudom pedig nem vehetem le rólad a szemem lepedöm markolja sóhajod csak te mondod igy ki a nevem az illatodban ülve várok egész nap hogy szádban hozd el eltetö vizemet itt vagy velem ahogy irom ezt a sort ahogy szemedhez ér én ott vagyok veled.

ákos

Ez a sztájk igazából nem is jó. Kényszervakáció = semmittevés, ami csomó negativ érzelmet kelt bennem. Esténként lelkifurdalás, hogy ismét eltelt egy nap, és nem tanultam semmit, aztán egy rakás összetett érzés, pl hogy senki vagyok, nincs helyem a világban, semmi hasznom, ilyensmik. Ez a sztrájk egy nagy kibaszás.

Mégsem marad el a tudek, és semmit nem csináltunk és körmünkre égett a gyertya és visszamondjuk és nagyon megharagszik az oszi és mi akkor is visszamondjuk és nem tom mi lesz és kurva élet

Közben az égiek úgy gondolták, meglepik e sötét város sötét lakóit, és eltüntetik a port és mocskot. Ha már ök nem tudták megtenni.. Igen, éjjel lehavazott. 5-6 hónap erejéig fehér veszi át a szürkeség helyét. Utána, ismét kapnak egy esélyt az utcaseprök.. és ez igy megy évröl évre 🙂

Karácsonyihangulat, nagytakarítás, tudom,  hogy még korai, de most olyan jó 🙂

Érdekes, hogy még mindig gondolok rá. És pont úgy, mint régen. És pont ott, ahol régen. Mindenhol, ahol láttam öt, vagy ahol együtt voltunk. Tegnap is: dogbárban, emeleten, talán bikini szólt és talán kék pallmall csípte a szemeim, de ö jutott ismét eszembe, és ahogyan ott láttam, egy éve. Feketében és lilás nyaksálban. Semmi sem változott. Pedig minden változik..  és semmi sem változott..