hát ezt jól elkúrtam

Szembeszéd. Milyen különös módja a kommunikációnak. Milyen mély és félreérthetetlen tud lenni. De hová nézünk, amikor a szembe nézünk? Csak a szem felszínét nézzük? A szivárványhártyát? Nem hinném. Milyen jól fogalmazta meg nyelvünk, miszerint szembe nézünk, és nem szemet nézünk. Két egymásra nyíló világ nézi egymást ilyenkor, mintha egy ablakban könyökölnénk s egy másik, belsö, lüktetö világfolyamatot figyelnénk. S van úgy, hogy egész életre szóló erövel ragad meg ez a világ..

Egész nap egy Fodor Ákos haiku járt a fejemben, s Ramazotti fuoco nel fuoco-ja, zenei aláfestésként

“Nem út és nem cél:
érthetetlen, gyönyörű
helybenröpülés.”

 

 

Volt valamikor ilyen is..

gesztenyedobálózás a bakterházról

 

Most: a berekeresztúri kultúrotthon nedvessége, recsegö fapadlója, félhomály, hosszú asztal, ricsaj, pohárkoccanás, nevetés, cigányzene, szoknyasuhogás. Lakodalmas hangulat. Most.

Így estére egészen kibékültem a mai nappal. Az álmokat is összeszedtem. Ennek örömére álljon itt egy számomra nagyon kedves idézet:

“Úgy élsz bennem akár a vérem,
nyitott szememben a világ,
fájdalmaink a létezésben,
vagy ép üvegben a szilánk…“

 (Kiss Dénes: Részem lettél)

 

Mintha hideg vízzel öntöttek volna szembe, ébresztésképpen.

Kicsavarom az elázott álmokat, s egyenként a szegre akasztom. Száradni.

Szeretnék most szemböl olvasni. Elmerülni az érzések tengerében, s egy új világot fedezni fel.

“Mint öreg kunyhókon a téli szél,
most úgy süvít át az idö múlása 
szivem
közepén.”
                       – Hallgatózó –

“E ránkszakadt, bolond világban,
hol senki sem mutatja azt, ami,
e félrelódult, zagyva árözönben
én meg akarom magam tartani!”
                                        – Bárd Oszkár –

Hiányzik a TEGNAP..