Kimerít a szombati iskola. Egyáltalán hogy lehet egynapon (pl. szombaton) említeni a kettőt? Elkaptam valami virust. Tegnap hideg volt a holt költők társaságában, jobban felkellett volna öltözni. Mára belázasodtam meg fáj mindenhol áááááááááááááááááá de sebaj süt a Nap és iszom a nektárt és jön a tavasz és a simpson család félhétkor a pro7en és én olyannagyon pozitív vagyok rendesen eltávolodtam egy centire a földtől.

most jut csak eszembe, mit álmodtam. 2 részből állt: először valamit magyaráztam hosszasan valakinek, majd rákérdeztem, hogy milyen voltam és annyit mondott hogy ‘szivhezszóló’, majd egy hegytetőről jöttek le páran biciklivel és egy forgalmas út volt a hegy lábánál és én voltam megbízva hogy jelezzem mikor nem jön autó és akkor inddul a nép, és sokat rohangáltam és már belefáradtam és leizzadtam a végére. de ami a legfurcsább, félálomban elmondtam egy verset amit még soha nem hallottam, és rímelt is a vers, és nagyon tetszett, akkor tudtam is hogy én költöttem, felakartam kelni hogy papírra vessem, de nem volt erőm és már nem emlékszem rá..
-hangosansírás-

NanAnNaNaNnAnAnAnNaNnAnAnNanNAN
NnAnAnNaNzSnAnNnNaNnAaNaNaNaNaN
NaNaNaoNAnAnAnNnNAnAntAnA

titkosírás. titkolt sírás. titokban sírt ás.
jelenlegi lelkiállapotom kódolva.

Beképzeltnek lenni csudicsudijóóó dolog. Sosem vagy féltékeny. Amikor elkezdene zavarni, hogy nem veled van hanem a másikkal, akkor rájössz, hogy a másik nem is olyan érdekes mint te. Nem is olyan eredeti, még csak humora sincs. Biztos nem fogja úgy megnevettetni mint te. És hallgatni meg figyelni rá végképp csak te tudsz igazán.

néha akkora erőfeszítésbe kerül nem konkrétan kiírni azt amit gondolok, érzek. mindig csak burkoltan írni. beszélni. létezni. pedig kiírhatnám. elvégre nem államtitkok. talán nekem is jobb lenne. de naplót sem irtam soha. jó, volt egy-két nekifutás, de aztán újraolvastam és nem tetszett és abbahagytam. az nekem túl szabad. ezeket sem olvasom újra. mert akkor hülye érzésem támad s elkezd kritizálni egy hang belül. nem azt, ahogy kiírom. hanem hogy miért írom ki.

Szeretem az esőt. Hallgatni, ahogy az ablaknak csapódik, és nézni ahogy legurul róla. Gyermekkoromban mindig követtem az esőcseppet és figyeltem, hogy mit rajzol az ablakra.. az esős szürkeség. Éjjel valaki bezárt minket. megfogok bolondulni, nem látok tovább a házak tetejénél. fülemben az a borzasztó hang, amikor bezárnak egy kriptát. csikorog, nyikorog, visít. megsüketít ez a hang. amikor rátaszítják a kőlapot. aztán röhögve távoznak, s marad a csend. az irtózatos csend és a sötétség. nem látsz többé, csak hallassz. a szemeddel is. saját szívverésed lesz a mindennapok zaja. hallod hogy nő a hajad, hogy bőröd ráncosodik. hallod az idő múlását. és a férgeket a falban. hogy kúsznak-másznak, nekik ez a természetes élethelyük. hallod?     Bezárva érzem magam. már nem időjárás, ami kint van. Ez már egy létérzés. és amit egy alföldi sosem érthet meg. Csak tudnám, miért harcolok még midnig ellene? nem is olyan rossz a szürkeség. van benne valami mély szomorúság, mindent átható melankólia.. mint a kriptában. nem látsz, csak hallassz és érzel. mindent, tisztán.. kristálytisztán..