a jazz az a műfaj, ami azon a bizonyos  jézus csak ezt ne  érzésen kívül soha semmit nem váltott ki belőlem. most pedig láss csodát, tetszik. kicsit amolyan füstös francia lebujok hangulata, ahol amatőr művészek lépnek fel minden este ingyen, remélve hogy valaki felfedezi őket. ilyensmi. és orosz zene is, az mindenképp.
hát így váltom a síneket mostanság.

 

a mai nap aranymondása, pedig, copyrighted by me: nem állja sokat gondolkozni!
Komolyan mondom.

 

ismét kígyóval álmodtam. most csak egy volt, és belekúszott a teámba. örök élmény. ily gyönyörtől ittasan pedig egy orosz dalt kezdtem dúdolni, ami még most is tart.

na, még csak annyi, hogy ez a 200-adik bejegyzésem. Ő két hónap alatt feleannyit írt, mint én kilenc hónap alatt. remélem nem írásból kell majd megkeressem a kenyerem.

növésben van egy kő a szívemen, egy ideje már. s ma délután olyan kritikus pontra jutott, hogy hirtelen bekapcsolt szervezetem védekező mechanizmusa, ami kb abban nyilvánul meg, hogy szar az élet és utálok is mindenkit. lefekszem és alszok, akkor legalább nem gondolkozok.

nem szokásom káromkodni, nem egyezik az erkölcsi normáimmal és nem is áll jól egy lánynak.. de mitagadás, néha én is szívesen sorolgatnám a portugál szenteket, vagy valamit, akármit, csak vezesse a feszültséget. nagyon nemjó ez a visszafojtós dolog nekem. a köznek persze tökéletes, ha szépen csendben maradsz. tulajdonképpen senkit nem érdekel, mit fojtassz vissza, csak ne zavard a vizet és kész. és az sem érdekel senkit, ha beteg leszel miatta. de ezt az örömöt már nem adom meg a köznek.

kolozsváros olyan város, a kapuja kilenc záros, de ha a te táskád csak cipzáros, ne csodálkozz majd ha nem találod a dolgaidat…  Hogy könnyebben elérhető legyek, viszonylag fiatal nokia 6020 telefonomat a táskám külső zsebébe tettem, s meg sem fordult a fejemben, hogy azt majd valaki kinyitja. S pedig de, buszon, ahol nem lehetett leülni, így visszagondolva nem volt nehéz dolga a tolvajnak, gondolom még arra is volt ideje, hogy felhívja a kurva anyját és elújságolja a jó hírt. Mire észrevettem már késő volt, és elkezdtem könnyezni és ideges voltam, de azzal nyugtattak, hogy maradjak optimista, gondoljak arra, hogy legalább nem ütött el az autó vagy ilyesmi. Szóval most jól vagyok.