that’s the way the cookie crumbles

November 13 – hétfő – 12:40 – a 4-es buszon.

Mp3 lejátszóval és abszolút fapofával járok a kincses város utcáin. Javarészt Edvin Martont hallgatok, s ha rámköszönnek csak bólintok.. De ki akar most verset írni? "Miért hagy el mi egyszer megtalált?".. ez a kérdés jár a fejemben. Van valami… valami amit sorozatosan elbaszok ebben az életben, és valószínű, hogy az előzőben is, és az azelőttiben is, és az azelőttiben is elbasztam.. Színfoltjai életemnek, miért jelentek meg mindig, és miért tűntök hirtelen el? nem.. nem láttam szellemet.. Habár, lassan olyan mintha meg sem történt volna. Ez a két hét két évnek tűnt. Nyílvánvaló, az élet különleges falatai asztalnál nekem nem terítettek, csak néha szagolhatok be a konyhába.. és azt sem sokáig. De már nincs kedvem ehhez. Meg sem érdemli, hogy gondoljak rá. A különleges emberek csak túlkomplikálják az életem. Maradok szürke, jól áll az nekem. A buszom pedig hamarosan beér a megállóba, én pedig leszállok, és még csak azt sem tudom, kikkel utaztam ez alatt a 15 perc alatt.. és nem is érdekel.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s