akkor álljon itt 5 dolog rólam is, csakúgy..

1. Igaz rám a mondás, miszerint "olyan csúf, hogy amikor született az orvos hamarabb felsírt.." Tudniillik két héttel a terminus után sem adtam semmilyen jelét annak, hogy szeretnék a világra jönni (Hm..!) Gyógyszerekkel sikerült valahogy elõcsalogatni, ám kiderült, hogy közben megkóstoltam a magzatvizet, ami szerencsésen a tüdõmre ment és ami szerencsésen meg is fertõzte azt. Így történt, hogy halványzölden jöttem a világra, s elsõ otthonom egy inkubátor volt. Az orvosok már lemondtak rólam, szüleim még nem, amikor -mint a filmekben, gondolom- megmozdult a kisujjam.

2. Ezek után már szépen kezdtem fejlõdni. Magas növésem miatt elsõszámú Frequently Asked Question az életemben a Te háány centi vaaagy?, és hogy Milyen fent a levegõõ?? Utóbbira régebb azt mondtam, Nõjjéé meg s megtudod, most már csak simán elküldöm a kedves érdeklõdõt a kedves anyjába..

3. Ha megkérdezed milyen a hallásom, azt mondom jó. Ha megkérdezed milyen a vallásom, azt modnom nem tudom. Római katolikusnak kereszteltek, de amikor elsõ hittanóra után bõgve mentem haza, hogy többé nem akarom, hogy a papbácsi a pokolsarokba állítson, szüleim úgy gondolták, jobb lesz a gyerek lelkivilágának, ha ezentúl a református istentiszteleteket látogatja. Így is lett, nyolcadikban konfirmáltam (nálunk akkor szokás:P), és azóta is, többé-kevésbé református templomokban keresem a lelki megnyugvást. Világképem azonban túl összetett ahhoz, hogy bármelyik vallásba is belehessen sorolni. A katolikus templom pompája megérint, ott szentséget érzek. A református templom egyszerûsége igaz hittel és bizonyossággal tölt el, onnan mindig megtisztulva jövök ki. Ha viszont a buddháimra nézek hiszem a karmát, hogy volt elõzõ életem, hogy talán lesz következõ is, és hogy egyszer elérem a tökéletességet.

4. Valamelyik középkori életembõl örökölhettem az enyhe mazochizmusomat. Ha bûntudat gyötör, ami nem ritka, öklömbe harapok, de úgy, hogy bekékül, esetenként megvágom, de az nem fáj annyira.

5. Amúgy pedig úgyis tudom, hogy egy skizofrén madár vagyok borneón, aki most kolozsvári egyetemistának képzeli magát, s hogy most aztán úgy, de úgy megalapozza az életét…., de tulajdonképpen csak rokonlelkeket keres akikkel megoszthatja néhány beteges gondolatát, és akikhez ragaszkodhat, nagyon-nagyon.

következõ szerencsés: a szerendipity 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s