átjárók

szeretnék sokkalta több mindent leírni, mint amennyit szoktam, és sokkal szebben, árnyaltabban tudni írni, mint ahogy azt korlátaim engedik. ezt már azóta érzem, amióta írom ezt a blogot, de igazán csak akkor tör felszínre, amikor olyan szívmelengető apróságok történnek velem, mint a minap is. buszon ültem és épp a “születni kell” dallamán szálltam egy másik világba. mellettem valami huligánok kiabáltak: egy másik világ, gondoltam. kinéztem az ablakon, autók egymás után: sok sok más világ.
aztán átnéztem a szemközti megállóba, és kit látok? egy nemrég megtalált rokonomat, akivel egy egyszerű egymásra intés után hirtelen megértettem, mi az, ami annyira hiányzik, és egyben mit tartok a legeslegnagyobbra:
a világok közötti szótlan átjárókat.