a legjobban

ÉÉÉés nagyjából eddig mondhattam magam kolozsvári egyetemistának. Most egy hosszabb vakáción vagyok, ami után egy új egyetemen, új környezetben, új emberek között kezdem meg az utolsó akadémiai félévemet. Várom, és remélem ugyanolyan jó élmény lesz, mint amilyen jónak általában az Erasmusos diákok elmesélik. Ezzel a bevezetővel természetesen csak azt akartam tudatni az olvasóimmal, hogy most van időm írni. Remélem fogok is.

Fura, hogy egy ideje érzem, de csak ma sikerült megfogalmaznom (magamnak), hogy én MOST vagyok a legboldogabb. Volt vala egy olyan elméletem a boldogságról, hogy azt valahogy mindig csak utólag ismerjük fel. Ez egyike a sokszázezer emberi hibáinknak: ahogyan csak akkor jövünk rá, hogy valaki milyen fontos volt az életünkben, amikor már elvesztettük, úgy a boldog időszakainkat is csak utólagosan ismerjük fel, amikor az a bizonyos időszak már nincs, elmúlt, kinőttük, megszűnt. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz, vagy pont normális, de én minden időszakomat boldognak látom utólag. Lehet, hogy ez azért van, mert csak a jó dolgokra emlékezünk, a rosszak elmerülnek a tudatalattinak nevezett dögkútban.

Ezért újdonság amit most érzek. Nem egy elmúlt időszakot látok boldognak, hanem pont ezt a jelenlegi percet, ezt a mostani állapotomat. A középiskolában szerettem – de nem tudtam pontosan, mit várok a kolozsvári időszaktól, alig tudatm valamit a szakról, ahová készültem, és persze féltem. Az egyetem első 3 évében szerettem – de aligha tudtam kibontakozni, nem volt sikerélményem, nem igazán találtam önmagamra, vártam már a diplomát, de nem azért, hogy rögtön beleugorjak vele a munkába. Az elmúlt két évet szerettem. Pont. A legeslegjobb két év volt, amit az életemből tanulásra fordítottam, többek között az egyetem miatt is, de leginkább az EMBEREK miatt, akikkel ezt a két évet töltöttem. Különleges, humoros, boldog, szeretnivaló emberek, akiktől remélhetőleg nekem is sikerült eltanulni valamit. Ezért aztán elkerülhetetlen volt az a két órás bőgés az utolsó vizsga után. Valahogy nekem sosem ment jól az időszakok lezárása az életemben. Mindig könnyezve hagyom magam mögött a lépcsőfokokat.

A mostani lépcsőfokomról visszanézve az utóbbi öt-tíz év lépcsőfokaira úgy érzem, most vagyok a legjobban. Szeretve érzem magam és én is szeretek, és abszolúte csordultig vagyok telve hálával megint mindenkinek, aki ehhez az állapotomhoz hozzájárult. Köszönöm! ; ))

2 gondolat “a legjobban” bejegyzéshez

  1. hát igen, ez a közgáz 😀 nekem is ezek életem legjobb évei, ez a 2 és fél amit a közgázon töltöttem és remélem az utolsó fél is ugyanilyen jó lesz, ha nem még jobb. és előre félek a végétől és már gyűjtöm a papírzsebkendőt :)) és igen, biztos én is megfogom síratni, mert megérdemli 🙂

  2. sziiiiiiaaaaa! megy a net az economicaban?? :D:D:D:D az utolssó féléved lesz a legjobb, készítheted a mentolos zewa pzs-t 😀 (azért a mentolost mert az még rátesz egy lapáttal)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s