palacsintákok

nem tudom, vajon más is úgy van vele, hogy jobb adni, mint kapni? (és ezt most nem a bokszolók szemszögéből értem) vettem egy sárgadinnyét, és miután felvágtam az volt az első gondolatom, hogy most úgy megkellene kínálni valakit vele. aztán mikor realizáltam, hogy nincs akit, gondoltam nem baj, több jut nekem. de fix 2 szelet már nem ment le a torkomon, annyira tele lettem egy fél sárgadinnyétől. ekkor döbbentem csak rá, hogy a megkínálás nem is volt olyan hülye ötlet.

na de meséljem el a tegnapot, mert az érdekesre sikeredett. tegnap intercultural evening-et tartottunk este az egyetemen (hát igen, mert evening = este, ha valaki nem tudná…) ennek az volt a lényege, hogy mindenki bemutatót készített az országáról, és főzött/sütött valami hazait, majd eljött, bemutatta az országát és megkínálta a kajájával a többieket. így esett, hogy ettem valami nagyon csípős koreai húst szósszal, kimbabot, valami török dolgot amiben vinettadarabok voltak, valami mexikói zöld szószt tacos-szal, és ittam szangriát, mert a spanyolok azt csináltak. én kürtöskalácsot akartam sütni először, az lett volna az igazi, és miután ági még egy jó ötletet is adott, hogy mire tudnám feltekerni, rájöttem, hogy ahhoz úgyis szén kellene… nem lehet csak úgy az elektromos kájha fölött, vagy olajban… na és akkor eldöndöttem, hogy palacsintát sütök. a palacsintahozzávalók vásárlásakor találkoztam a norvég sráccal, és kiderült, hogy ő is egyfajta palacsintát süt, csak az norvég (nagyon finom, elkérjem-e a receptet ági?) na és megbeszéltük, hogy együtt sütjük. fogtam a palacsintahozzávalókat, és átmentem thomashoz. 2-től 5-ig sütöttük, majd hazarohantam az esőben, hogy tusoljak és öltözzek át, mert 6-tól kezdődött az est. szerették a palacsintámat, de a sangria fogyott el leghamarabb. a végén a tanárnő odajött hozzám és a norvég sráchoz, és adott 2 meghívót a jénai egyetemre valami rendezvényre. kicsit furcsa volt, hogy csak nekünk ad, nem értettem miért. aztán rájöttem, de most nem írom le, egyrészt, mert álmos vagyok, másrészt, mert ti sem kell mindent tudjatok. : )

ásítás, integetés.

Egy gondolat “palacsintákok” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s