kéztörténet

nagytatám igazából asztalos volt, de nem művelte azt. ahelyett volt minőségi ellenőr bútorgyárban, amikor én még nem is voltam, aztán autószerelő a nyugdíjas éveiben, amikor már jól ismertem. szerintem én úgy találkoztam először vele, hogy kibújt egy autó alól a 13-as kulcsért, közben odaszólt, hogy hé szia te vagy kata ugye, az új családtag, hát isten hozott, aztán meg visszabújt meghúzni egy anyacsavart. nagytatámat úgy ahogy volt IMÁDTAM, mert humoros volt és magas és szigorú és biztonságérzetet keltő. viszont csak most jöttem rá, tíz évvel azután, hogy már nem tesz-vesz az udvaron, hogy a kezeit is szerettem.

az én nagytatámnak nagyon szép kezei voltak. nagyok és formásak, nem mondom, hogy nőiesek, de szerintem már a nőiesség határát súrolja, amikor egy férfinak olyan szépen hosszúkás ujjai vannak, és olyan szépen hajlékonyak – amilyen például nekem soha az életben nem lesz. nekem olyan merevek az ujjaim, mintha fémből lennének, és nem is kecsesek egyáltalán. ezzel ellentétben nagytatámnak kimondottan kecses kezei voltak. a kezétől még az a bolond orosz hegesztőpisztoly is megszépült. de jól állt benne akármi más, a kalapácstól a sebességváltón át a fejszéig mindenen ékesség volt az ő erős keze. mert az ő kezeinek mindig volt dolga! igaz, ennek következtében az ultraderm nagyhatású kéztisztító krémnek is midnig ott kellett lenni a kagyló szélén, mert aki dolgozik annak nincs mindig épp patyolat keze, ugye. néha olajos, néha benzinszagú, vagy festékes, netán szurkos, mindegy is volt az, én úgyis mindig tisztának láttam a kezeit. ésésés szerettem még, hogy minden olyan biztosan állt a kezében, a kormány, a láncfűrész, a nagykés vagy a pálinkás pohár is akár. de még a kicsi kanál is, amivel nekem tortát adogatott, vagyvagyvagy még biztos kezekben voltam nála én is, amikor csak így ölbe vett:

ugy-e, milyen nyugalmat és biztonságérzetet keltő már csak az is, ha nézed? hát ilyen szerencsés vagyok én… és szerintem most ebben a pillanatban is így tart engem, ahogy itt ülök, csak most nagyobb vagyok,
ő meg láthatatlan.

Egy gondolat “kéztörténet” bejegyzéshez

  1. kata, ez nagyonnagyonnagyon szépszépszép.
    Ráadásul nagyon emlékszem a nagytatád jellegzetes mély és szigorú de kacagós hangjára – s arra hogy néhanéha kiintett a zöld kerítés mögül, ha mentem mamival az Alajos boltba az Üvegcsűr mellé.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s