évnyitó

úgy átrohantam 2012-be, hogy jóformán még én sem vettem észre, nemhogy még a blogomban is megörökitsem ezt a hatalmas eseményt. amikor az utolsó naivan boldog, humoros, édes kicsi bejegyzésemet irtam, még nem sejtettem, hogy pár nap múlva már dolgozó nő leszek. jobb is hogy hirtelen jött, szerintem sokkal jobb megijedni, mint félni, mert igy kicsit tovább tart a boldogság.

aki nem tudná: dolgozok! fix egy hónapja és 5 napja. ugyancsak aki nem tudná (viszont ezt már kb mindenki tudja, aki rám néz): hiányoznak a szárnyaim. leszakadtak valahol alfalu és gyergyó között amikor mentem munkába. aztán néha történnek apró dolgok, amitől visszanőnek valami kicsi pihe tollak, de ezek is lefagynak még mielőtt szárny lehetne belőlük. pár hete már panaszkodok hátfázásra – ma jöttem rá, hogy amikor nagyon hiányzik valaki, akkor kezdi hideg rázni a hátamat.

egyéb újdonságot még annyit irhatok magamról, hogy egyre ügyesebb vagyok ami a gitározást illeti, és ma eldöntöttem, hogy mostantól itt a blogon is beszámolok minden napomról a munkában, fix úgy ahogy németországban tettem esténként, mert jót tesz. a kicsi lelkemnek. remélem.

mindenjót!

2 gondolat “évnyitó” bejegyzéshez

  1. Hej! Annak ellenére, hogy a munkából élünk és ezt tisztelnünk kell még akkor is ha nem álmaink megvalósítása és habár nem tehetjük azt amit szeretnénk, kedvelnünk kell azt amit megtehetünk, mégsem szabad elfeledni,hogy nem ez az élet, hanem az, ami bennünk van. Mindannyiunkban. Tekints ki a természetbe és látni fogod, hogy nincsenek idegbeteg madarak vagy depressziós fák. Nekünk sem kellene túl sokat gondolnunk magunk körül és ezt a példát kellene megélni nap mint nap.
    Ezért gondolom azt, hogy az élet néha túl nehéz ahhoz, hogy komolyan vegyük, de ugyanakkor lehet nagyon könnyű és játékos. Ez mindíg csak rajtunk áll…Megtalálni azt a helyet ahová tartozunk, azt tenni amihez értünk és úgy ahogyan mi szeretnénk, azokkal akikkel jól érezzük magunkat.
    Ezekre gondoltam minden nap amikor valaki arra pultra ütött tenyervével amely most a te ablakod előtt áll. Kinéztem az ablakon és általában a szomszédos istálló lovacskái szaladgáltak és vidáman legelésztek a közelemben. Ezért amikor mégis megtörténhetett, hogy a lelkembe gázoljanak, mindíg tudtam, hogy merre kell szegeznem tekintetemet és arra gondoltam, hogy egy napon a saját otthonomból fogom ugyanezt csodálni. Ekkor egy nagyon régen, általam analóg géppel készített fotó tért vissza az ügyesen elraktározott dobozkámból lelki szemeim elé, ami egy szürke cigány származású, később jósorsú paripát ábrázolt kinek profilján a naplemnte tukröződött vissza és melyre aranysárgával írtam a következőt:
    “Fordulj szembe a nappal és meglásd… az árnyékok is mögéd kerülnek.”

  2. : )

    még nem vettem észre a lovakat, azt hiszem túl messzire nézek, amikor kinézek az ablakon, a csomafalvi sipályát szoktam becélozni, oda képzelem magam. és amikor nagy lesz a sürgés-forgás úgy déli 12 és 2 óra között a pult körül, ahol vlaamikor te ültél, akkor mindig arra gondolok, hogy engem túl sokan és túl nagyon szeretnek ahhoz, hogy bármilyen papirdarab, pdf fájl, megjegyzés, megnézés, pultraütés, kiabálás megsebezhessen.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s