Telihold

Húsvétkor otthon volt velem egy osztrák kolléganőm. Tőle kérdezte meg édesanyám, hogy milyen vagyok a munkában. Erre ő röviden és tömören azt mondta: rideg és elutasító. Erre édesanyám azt válaszolta, hogy akkor inkább keressek más munkát, mert ez nem én vagyok.Tényleg nem én vagyok az, aki rideg és elutasít. De mégis van bennem valami, ami miatt állítólag nehéz engem megközelíteni. Bármi is legyen az, remélem, mire véget ér ez az életem, sikerül rájönni és leküzdeni.

Ma viszont vállalom: rideg és elutasító voltam szinte egész nap. Nem vagyok büszke rá. Szerencsére még nem vettem ki a táskámból a naplót, amit márciustól május végéig írtam. (Újabban a saját naplóm vetekedik a Müller Péter olvasmányommal.) Ezt szoktam fellapozni és utánaolvasni, miket írtam egy hónapja, két hónapja és így visszafele… Innen jöttem rá, hogy pont egy hónapja is ilyen mélyponton voltam, mint ma – ami csakis a teliholddal függhet össze. De innen sikerült meríteni a felszabadító gondolatot is, ami segíthet telihold ellen.

Ha rideg leszek és elutasító, esetleg belül szenvedek valamiért, amiről magam sem tudom, mi az, van négy dolog, amire jó emlékezni. Azért vagyok itt, hogy szeressek. Hogy keressem, megtaláljam és megőrizzem azokat, akiket szeretni tudok, és úgy mutassam ki nekik a szeretetemet, ahogy én azt a legjobban tudom. Azért is vagyok itt, hogy dolgozzak. Megkeressem vagy feltaláljam magamnak azt a munkát, amit a legjobban tudok csinálni és amiben a leginkább kiteljesedhetek, ami engem is épít, de a világot is. Ezen kívül fontos még, hogy mindig csodálkozzak. Ne úgy nézzek a világra magam körül, mint valami mindennapi, magától értetődő jelenségre, hanem keressem meg minden napban azt a kicsi valamit, egy pillanatot, amit nem lehet megmagyarázni, ami különös, érdekes, aminn csak ámulni lehet. És végül valami nagyon fontos: legyek mindig hálás. Mindig lehet találni valamit, amiért az ember hálás lehet. Hogy az eső lehűti a levegőt, hogy van hallása és hallja az esőt, hogy az eső eszébe juttat gyermekkori emlékeket, hogy voltak nagyszülők akikkel jó volt hallgatni az esőt…

Egy-egy teliholdon (vagy akár valami más külső hatásra) néha olyan csúnyán elcsúszik a lélek, hogy magára sem ismer. Gondolom, én ilyenkor leszek rideg és elutasító, ami ideális körülmények között nem vagyok. De a mélypont jó – kell, hogy aztán fel tudjak emelkedni. Amit ilyenkor leghamarabb tehetek, az az, hogy egy nagyot alszok. Majd felkelek és szigorúan számon kérem magamon, hogy hogy teljesítek a négy legfontosabb feladatomban.

Boldog felemelkedést!

Kata

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s