Két madár

Krisna két madárhoz hasonlította az emberi lelket. Az egyik mindig a fák gyümölcseit csipegeti, mohó és csak azt nézi, hogy mindent azonnal megszerezzen, amit megkíván. A másik csak ül és figyel. Az első az egó, a második a felsőbbrendű én.

Mindkét madárban könnyen magamra ismerek. A csipegetés már reggel elkezdődik, amikor kinyílik a szemem. A gondolatok áramlása és a vágyak kergetése. Hogy mit kéne felvenni, hova kéne elmenni, mit kéne megvenni, megenni, meginni, hogy egész nap kellemesen és persze elfogadva érezzem magam. És ha valamitől félek, az is a csipegető madár félelme. Bárhol, bármilyen körülmények között: vajon elég jól csipegetek-e? Vajon jut-e nekem is elég gyümölcs? Vajon a fa másik oldalán finomabb-e?

Aztán eljön az az utolsó félóra este, lefekvés előtt, amikor kiülök a teraszra egy csésze teával, és a csendben egyszercsak előbújik a nyugodt, figyelő madár. A békés önmagam, aki egész nap egy ágon ült és rebbenetlen szemmel figyelte, ahogy a földön csipegetek. A hülyeségeket, amiket gondoltam és csináltam. Figyelte, ahogy százötven másik madárral együtt kapkodunk a lehullott gyümölcsért.

De nem oktat ki. A lélek nem pazarol energiát arra, hogy kioktassa az egót. Csak csendben farkasszemet néz vele. Mintha azt mondaná: folytasd csak, ha neked ez kell. Végül is, a csipegetésnek is megvan a maga értelme. De nem az, amit te gondolsz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s