Permetezés

Amikor a hinta jól felgyorsul, teljesen hátradőlök, hogy a hajam szinte éri a földet. A hátamnál megfordul és ritmusra közeledik-távolodik a műhely világa.

Fejjel lefelé áll a satupad a kalapácsokkal, harapófogókkal. Az ajtónak támasztott ágseprű, a kicsit meglyukadt kosár, amivel mama mindjárt hátra fog menni a fásszínbe tűzgyújtóért, a hegesztő pisztoly egy szegre akasztva, a kompresszor az oxigénpalackkal, ami nagyobb, mint én, de innen nézve nem is tűnik veszélyesnek. A sarokba állított egérfogó még mindig üres, él még az egér, gondolom magamban, és behunyom a szemem. Ekkor sárga, zöld, piros vonalak kezdnek úszkálni előttem, ezeket figyelem, amíg a deszkákból összeeszkabált tető recsegése lassan elhalkul, és meghallom nagyapám hangját, ahogy azt mondja:

– Gyere nézzük meg a pityókát.

Kiszökök a hintából és nyitom is a kaput, nagyapám közben bepakolja a permetező felszerelést az autóba, elől ülök mellette, mint a nagyok, mert csak ide a falu végére megyünk, ott van a pityókaföld. Útközben megkérdezem, hogy miért hívjuk Horgasnak ezt a pityókaföldet, erre nagyapám azt mondja, azért mert nem egyenes, hanem horgas.

Kiszállunk, Tató kiveszi a permetező felszerelést és tölt bele valami fehéret. Azt mondja, most álljak félre, mert mérgező, sok a kolorádóbogár, azokat kell kiírtani, majd felveszi a hátára a permetezőt, pont olyan, mint egy sárga hátizsák, ezzel megy végig a sorokon és permetezi a pityókát.

Én közben távolabb megyek és a lyukakat figyelem a földön, elképzelem, hogy ha vizet öntenék az egyik lyukba, a másikon kifutna egy kicsi egér vagy ürge ázott ingben, esernyővel, és jönnének utána a kicsi egérfazakak, és egértányérok és sértődött szemekkel nézne rám, hogy elárasztottam a lakását. Eldöntöm, hogy legközelebb biztos hozok vizet.

Akkor látom, hogy nagyapám leteszi a permetezőt. Azt mondja, most szedjük össze a lehullott kolorádóbogarakat, mert amilyen rútok ezek még fogják magukat s visszamásznak a pityókára. Elővesz egy Linco margarinos dobozt és elindulunk végig a sorokon. Kétfajta kolorádóbogár van, az egyik a kövérebb, fehér-fekete csíkos, ezeket szeretem szedni, a másik a piros hátú, oldalt fekete pöttyös, ezek nagyon utálatosak. Van amelyik már döglött, de a legtöbb még mozgatja a lábát.

Amikor már majdnem tele szedjük a Linco-s dobozt, nagyapám azt mondja, most ássuk el őket. Kimegyünk a föld szélére, elővesz egy kicsi ásót az autóból, vág egy lyukat a földbe, beleborítjuk a bogarakat, visszadobja a földet rájuk és azt mondja, ezek már egyszer biztos nem tesznek kárt a pityókában. Arra gondolok, hogy száz év múlva pont itt, ahol most állunk, lesz egy csomó kicsi bogárcsontváz a föld alatt.

Mielőtt beülünk az autóba nagyapám még egyszer végignéz a földön, és azt mondja, szépen nő a pityóka. Én is visszanézek és arra gondolok, nagyapámnak igaza volt. A pityókaföld tényleg nem egyenes, hanem horgas.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s