Veszélyes játék

Már másodszor magyaráztuk el, hogy mit akarunk, de Mama még mindig nem értette. Csak mosogatott a kagyló fölé görnyedve, zörgette a tányérokat, súrolta a kanalakat, habzott minden a keze között, és már másodszor kérdezett vissza, hogy de nekünk minek kell az. Milyen játékhoz kell négy méter cérna és egy használt, üres buksza.

– Hát mondtuk, hogy ez egy új játék. Most találtuk ki. Ha kész leszünk, meglátod.

Erre mama elzárta a csapot, lerázta a kezeit és jól beletörölte a piros pöttyös köntösébe. A konyhaszekrényhez lépett és kinyitotta a vitrin mellé beépített kicsi szekrény részt. Itt a receptes könyveket, füzeteket, megbarnult képeslapokat tartottuk, és egy rakás hetvenes években kiadott térképet, amik segítségével mamáék annakidején elmentek Drezdáig. A sok papír alatt lapult a dugifiók. A dugifiók a Tató találmánya volt. Direkt úgy ácsolta össze a konyhaszekrényt, hogy elrejtett benne egy fiókot, ami a beavatatlan szemeknek szinte teljesen láthatatlan volt. A legértékesebb holmikat tartották itt: útlevelet, buletint, számlákat, és bukszákat.

Mama kihúzta a fiókot, kotorászni kezdett benne. Egyik lábunkról a másikra állva vártunk, figyeltük, hogy mikor bújik már elő egy buksza.

– Itt ez a régi, ezt nem használja már nagyapátok, mondta, és elővett egy sötétbarna bőrből készült kicsi pénztárcát. Kopott volt, repedezett, pont olyan, amilyen kellett. Majd felcsipeszkedett és levette a kicsi fadobozt a szekrény tetejéről, amiben a tűket, cernákat tartottuk. Aztán nekem nehogy elherdáljátok a tűket, kiáltotta utánunk, de ekkor már csattant a szitaajtó, futottunk a kerti asztalhoz összeszerelni az évszázad játékát.

– A lényeg, hogy nem szabad lássák a cérnát, érted? – magyarázta Lackó. Az utca poros, szürke, ezért szürke cérna kell. Ez itt jó lesz, jó rejtő színe van, mondta, és elkezdte letekerni a négy méter cérnát. A végét a fogával tépte el. Most pedig jól rá kell bogozni a buksza csatjára, így, erősen. Több bogot is vetünk rá, nehogy kioldódjon. Kész.

Innen a kapuhoz mentünk. A bukszát kitettük az utca közepére, a cérnát szépen behúztuk a kapu alatt, és a lécek között leskelődve vártuk, hogy jöjjön valaki. Nemsokára jöttek is: emberek szekéren, asszonyok biciklit taszítva haladtak el a kapunk előtt, mentek unott arccal a megszokott útjukon, piacra, vagy a cándrába, vagy tejért a Szederpatakába, és kitudja hányféle nehéz gondolatot cipeltek végig a csomafalvi Huszár utca lankáin. De hogy felcsillant a szemük, amikor meglátták a bukszát! Megállították a lovat, félredobták a biciklit, kíváncsian közelebb léptek a talált tárgyhoz. Vártunk, amíg egészen közel mentek és elkezdtek lehajolni, és amikor már nyújtották volna a kezüket, hirtelen meghúztuk a cérnát és a buksza kiugrott a kezük közül. “Ó hogy az a”, kiáltottak fel, és hogy “büdös kölykök” toldották utána, amikor meghallották a nagy vihogást a kapu mögött.

Aztán sokáig nem ment el senki az utcán. Ilyenkor nagyon unalmas volt a bukszás játék. Lackó mondta, hogy másszak fel a kerítésre, nézelődjek, és szóljak, ha jön valaki. Felmásztam, nézelődtem. Néztem a mozi felé, majd a főút felé, néztem macskákat, ahogy egyik kapualjból kibújnak és a szomszéd kapu alatt bebújnak. Mint akik mindenhol otthon vannak, gondoltam, és befaltam egy szép nagy szem málnát. De hol vannak ilyenkor az emberek?

Ekkor az utca legvégén, a mozinál ismerős körvonalakra lettem figyelmes. Alacsony, telt nő lépegetett az utcán kifele, nagy fehér háziruha volt rajta. Nehezen tette a lábait egymás után, kalimpált a kezeivel, és minden lépésnél kidőlt jobbra-balra. Távolról felismertem ezeket a mozdulatokat: ez Éva, akiről Tató egyik barátja azt mondta, hogy gyermekeket eszik ebédre. A szívem a torkomba ugrott.

Én többet nem akarok játszani, mondtam. Hozzuk be a bukszát. Csak fel fogjunk mérgesíteni Évát, és akkor bejön, és engem fog elkapni leghamarabb, mert én vagyok a legkisebb, a hátán visz ki a falu végére és lenyúzza a bőrömet. De Lackó nem fogta fel a veszélyt. Neki hirtelen kipirult az arca, lelkesebb lett, mint bármelyik szekeres embertől, szinte ugrált örömében, hogy végre nem akárkit viccelünk meg, hanem Évát, akitől minden gyermek fél. Ha akarsz, nyugodtan bemehetsz mamához keresztrejtvényt fejteni, de én itt maradok. Most lett csak igazán értelme a játéknak, mondta, és lesbe állt.

Amikor a szomszéd kapuhoz ért, már hallottuk a nehéz szuszogását. Egész testünkkel a kapu léceire feszültünk, úgy lestünk ki a hézagok között. Nekem nagyon kellett pisilni már, mindkét kezemmel azt tartottam vissza. Pár másodperc múlva a rések között megláttuk Évát. Lassan hömpölygött az út szélén. Előre figyelt, nem a földet nézte, és úgy tűnt, nem fogja észrevenni a csalit. De ekkor Lackó kicsit meghúzta a cérnát, a buksza megmozdult és Éva megállt. Közelebb lépett hozzá, nézte, hangosan szívta-fújta a levegőt. Szétnézett, hogy látja-e valaki. Kicsit gondolkozott, majd lassan elkezdett lehajolni. Nagy izzadtságfoltot láttam a hóna alatt, és hogy a rövid, fiús haja nagyon zsíros volt. Ez az, súgta Lackó, és a keze már rándult is, de ebben a pillanatban a cérna elszakadt.

Az istókját, hogy pont a cérnára kellett álljon, mondta. Éva felvette a bukszát, forgatta, nyitogatta, aztán hirtelen a kapu felé fordult. Úgy tűnt, pontosan látja, melyik résen leskelődök, mert pont a szemembe nézett. Letörölte az izzadtságot a homlokáról, kicsit megigazította a fehér ruháját, és súlyos lépteivel elindult a kapunk felé. Lackó csak annyit kiáltott, fuss Kata, jön. Erre én ordítva befutottam a házba, a legbelső szobába, és magamra húztam egy nagy kockás lepedőt. Hallgatóztam, vártam, hogy mikor jön a kiabálás. De nem jött. Csak azt vettem észre, hogy kicsit lepisiltem magam.

Amikor kijöttem a szobából, mama az asztal fölé görnyedve keresztrejtvényt fejtett. A buksza ott volt mellette. Éva járt itt, mondta. Behozta a bukszát. Azt mondta, az utca közepén találta, és hogy még kellhet nektek. Hát nekem nem, mondtam, majd leültem mama mellé, elővettem a színes ceruzákat, és eldöntöttem, hogy még ma kifestem az összes oldalt a kifestősömben.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s