érdekes, milyen hirtelen all-by-myself estém lett. és jut eszembe, rég nem sírtam este. legfőbb ideje. azt hiszem ott romlott el minden amikor feljött a tulaj és cirkuszoltunk egyet. aztán azzal folytatódott, hogy rájöttem, mennyire képtelen vagyok lelkem folyamát madártávlatból nézni. vagy mondjuk csak láblógatva ülni a szélén. de nem, nekem bele kell ugrani, hadd sodorjon mérföldekre a valóságtól… most aztán mászhatok megint vissza.

6 gondolat “” bejegyzéshez

  1. Véges-végig a világ partján / sugárzó földek elhagyatva,/
    mint gazdátlan maradt nyugágy / merengenek a pillanatra. -Pilinszky

  2. Ha megtennénk mindazokat a dolgokat, melyeket képesek vagyunk megtenni, ámulatba ejtenénk önmagunkat 😉

  3. Godardot idézve: “vagy élem az életem, vagy reflektálok róla..”
    azaz, minél inkább objektíven élem az életemet, annál kevesebbet “lépegetek” el?re a saját szubjektív kis életemben..annál kevésbbé tudom igazán megélni a hangulatokat…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s